„Hogyan változtatja meg az elméd"
— Michael Pollan könyve

Michael Pollan neve a legtöbb olvasónak az étkezés, a mezőgazdaság és a természettel való kapcsolatunk kritikus vizsgálatáról ismerős. A Az omnivóra dilemmája és a Főzz, egyél, élj szerzője azonban 2018-ban olyasmivel lepte meg a könyvvilágot, amire kevesen számítottak: egy alapos, személyes hangú kötettel, amely a pszichedelikus anyagok — elsősorban a pszilocibin — tudományos újrafelfedezéséről szól.

A könyv eredeti címe How to Change Your Mind: What the New Science of Psychedelics Teaches Us About Consciousness, Dying, Addiction, Depression, and Transcendence — és már ez a hosszú alcím is jelzi, mekkora területet jár be. Pollan nem egyszerűen riportot ír, hanem belső utazásra vállalkozik: saját maga is kipróbálja a pszilocibin-, LSD- és más pszichedelikus élményeket, tudományos kíváncsiságtól és egzisztenciális őszinteségtől vezérelve.

Miért ez a könyv a legjobb kiindulópont?

A pszichedelikus irodalom gazdag, de sokszor két szélsőség között mozog: a szubkulturális rajongói szövegek és a száraz neurobiológiai cikkek között ritkán akad valami, ami mindkét közönségnek szól. Pollan könyve pontosan ezt az ürességet tölti ki.

Három dolog teszi különlegessé. Először is, Pollan szkeptikusként kezdi — nem pszichonautaként, nem hívőként, hanem kérdező újságíróként, aki 60 feletti életkorában először találkozik tudatmódosítóval. Ez az olvasók nagy részével azonos kiindulópont, és hihető belépési utat kínál. Másodszor, minden állítást forráshoz köt: a Johns Hopkins, az NYU és az Imperial College London kutatóival folytatott mélyinterjúk adják a könyv gerincét. Harmadszor, a nyelve irodalmi — Pollan nem mond le az élmény fenomenológiai gazdagságáról a pontosság kedvéért.

„A pszichedelikus élmény az ego ideiglenes feloszlása — és ez az, ami miatt a tudósok egyszerre érdekesnek és gyógyítónak találják."

— Michael Pollan, How to Change Your Mind (2018)

A könyv felépítése

A mű öt nagyobb részre tagolódik. Az első fejezetek a pszichedelikumok kultúrtörténetét járják be: a mazatec és más őshonos hagyományoktól az 1950-60-as évek LSD-kutatásáig, majd az azt letipró politikai reakcióig. Ez az ívés önmagában is izgalmas olvasmány — de Pollan soha nem hagyja, hogy a történelem elvigye a fókuszt a jelenről.

A könyv közepén az élményleírások következnek. Pollan négy különböző pszichedelikus szesszión vesz részt — pszilocibin, LSD, ayahuasca, 5-MeO-DMT —, és mindegyikről részletes, irodalmi igényű beszámolót ír. Ezek a fejezetek a könyv legmegrendítőbb részei: a 60-as éveiben járó, racionális, ateista zsidó értelmiségi találkozása az ego-dissolution élményével nem csupán személyes vallomás, hanem kísérlet a szavakba nem foglalható tapasztalat leírására.

Az utolsó harmad neurobiológiai és terápiás. Pollan bemutatja a default mode network kutatásait, Robin Carhart-Harris entrópia-hipotézisét, és részletezi, hogyan alkalmazzák a pszilocibin-asszisztált terápiát depresszióra, dohányzásról való leszokásra és terminálisan beteg páciensek halálfélelmére.

Kritikus megjegyzések

Pollan könyve nem tökéletes. A legsúlyosabb kritika az, hogy a szerző privilegizált pozíciójából ír — fehér, jómódú, jól kapcsolatokkal rendelkező férfiként fér hozzá gondosan felügyelt, biztonságos szesszióhoz, ami a valóságban a legtöbb ember számára nem adatik meg. A könyv keveset foglalkozik azzal, hogyan alakítaná egy szélesebb hozzáférés az egyenlőtlenségeket.

Emellett az ayahuasca- és a 5-MeO-DMT fejezetek némileg kilógnak a kötet egységéből — mintha Pollan nem tudta volna eldönteni, ezeket bele akarja-e venni, vagy sem. A pszilocibin fejezetek összehasonlíthatatlanul kidolgozottabbak.

Kinek ajánlott?

Ez a könyv annak való, aki először találkozik a témával, és megbízható, tudományosan megalapozott, de élvezhetően megírt bevezetőt keres. Jó kiindulópont azoknak is, akik szkeptikusak, de kíváncsiak — pontosan azért, mert Pollan maga is ilyen volt, és ezt nem rejti el.

A terület mélyebb ismerői számára a könyv kevesebbet ad: a neurobiológia és a klinikai adatok tekintetében az eredeti tanulmányok részletesebbek, az élményleírások pedig — bármilyen irodalmiak — nem pótolják a közvetlenebb forrásokat, mint Stanislav Grof vagy a Psychedelic Experience.

Összességében: a Hogyan változtatja meg az elméd az a ritka könyv, amely tömegeket hozott közelebb egy tudományághoz, amelyet addig nagyrészt a társadalom perifériájára szorítottak. Ez önmagában is kulturális teljesítmény.